Ez is egy olyan könyv, amire még sok éve találtam, de hajj, de sokszor újra kézbe veszem.

 Képnek a külföldi borító változatot választottam, mert sokkal fogyaszthatóbb, mint a magyar. Íme a hazai remek:

Ami valamiért egy sokadik kategóriás gagyihorrorhoz hasonlít. Azt hagyjuk ki a dolgoból, hogy egy csöppet hasonlít a Richelle Mead - Vámpírakadémia harmadik kötetének, a Halál Csókjának magyar borítójára. 

Nem tudom, a borítótervezők miért választják az egyszerűbb megoldást, miszerint: "Na kislány, fel a hálóval, zsupp a fényképező mögé és ölelgesd magad. Úgy!"

Egyrészt: Nem egyedi. Véletlen sem. KICSIT SEM!

Másrészt: Pár ilyen borító, és az olvasó úgy összekavarodik, hogy melyik könyvről is lehet szó!?

De ez nem a könyv hibája, csak a hazai kiadóé.

Na tehát maradjunk a könyvnél:

„Senki sem hisz a vámpírokban. Catherine azonban tudja az igazságot. Anyját egy vámpír erőszakolta meg, ezért bosszúból a félvámpír lány évek óta üldözi az élőhalottakat, hátha egyszer a tettes is horogra akad. Egy nap azonban óvatlanul besétál a vámpír fejvadász csapdájába. Bones az egyik vámpírmester, akit gyilkos horda üldöz, így ajánlatot tesz Catnek; együtt talán legyőzhetik a hordát és felkutathatják Cat apját, de ahhoz a lánynak előbb osztoznia kell Bones sorsában; vámpír harcossá kell válnia.”

Öm... Hát a fülszöveg kissé érdekes. Nem sok mindent mond el a könyvről, amit meg elmond, az pontatlan. Ezzel kell beérni, ami nem sok. Viszont a könyvről elmondható, hogy a fordítás elég jó lett. Eredeti nyelven nem olvastam, mert a nyelvtudásom annyira nem jó, de ettől még bizton állíthatom, magyarul is oltári érdekes és roppant ütős. Remek poénok, isteni szócsaták, a beszólások odacsapnak. A monológ/dialóg nagyon jól el van találva, egyik sincs elhúzva a kelleténél jobban.

Az alaptörténet:

Cat egy félvér. Apja vámpír, aki megerőszakolva az anyját, teherbe ejti (mármint az anyját). Ki térnek arra is, hogy mindez hogy lehetséges, mármint halottként teherbe ejteni valakit.

Cat tizenévesként tudja meg, mi is ő, ezután áll neki vámpírokra vadászni, egyrészt, hogy minél kevesebb lánynak kelljen átélnie azt, amit az anyjának, másrészt hogy megtalálja az apját és végezzen vele.

Egy szokásos hétvégi vadásztúra alkalmával találkozik Bones-al, a vámpírral. Ki is szemeli, mint következő áldozatot. Egy kis flörtöléssel próbálja rávenni, hogy ugyan menjenek már szobára (kocsira) és csináljanak valami +18-asat. A pasas visszautasítja az ajánlatot, így Cat másik préda után néz, akit annak módja szerint ki is iktat egy félreeső helyen. Másap visszatér a szórakozóhelyre, hogy a lehető leghamarabb mégis véget vessen a fickó életének. Ezúttal Bones kezdeményez, miszerint most szívesen menne szobára (kocsira).

Miközben romantikus helyre kocsikáznak, hogy nyélbe üssék az eseményt, a pasas kivillantja a foga fehérjét (hm...), Cat-et leüti és elviszi a barlangjába (!).

Nem lövöm le a poént, és nem, nem történik semmi +18. (Még! De aztán...)

Mindezek után egymást kézen fogva, vígan dalolászva mennek vámpírokat gyilkolni, sok-sok köteten keresztül.

Amúgy az első 1-2 (de tényleg csak nagyon kevés) oldal kicsit lassan indul, de szerencsére nincs sok előzmény magyarázat, minden a maga helyén és idejében van elmagyarázva, nem a legelején tölják az olvasó képébe, egyhuzamra, ömlesztve, ebből adódóan elég hamar belecsap az eseményekbe. Mivel ez egy sorozat és nagyon valószínűleg előre el lett tervezve, hogy ebből csak azért is több kötet lesz, nincs minden azonnal megmagyarázva, szájba rágva. Vannak olyan főbb és fontosabb dolgok, amikre majd csak a második, harmadik, sokadik kötetben derül fény, a teljes megértés végett, ez azért is jó, mert nem múltmagyarázattal van teletömve az első kötet.

Cat nem mindenttudó az elején, de nem is egy ártatlan kis virágszál, a kettő között helyezkedik el. Így bőven szerez fontos tudást a könyv alatt, de nem kell megtanítani „hogyan is kell enni”. Erre értem azt, hogy nagyon sok hasonló fantasy YA/NA könyvben azzal kezdődik az egész, hogy az élet dolgaiban, vagy legalábbis a fantasy világban teljes mértékben tudatlan, vagy max a Drakulát, Frankeinsteint, meg valami gagyi vérfarkasos történetet ismerő (többnyire) kiscsajt „bevezetik” a nagyok világába, szépen szájba rágnak mindent, a drága kicsike mindenre rácsodálkozik, hogy „jé”, meg „hű”, illetve, „de ilyen nincs is, hülye leszek, ha elhiszem”, később „ez-nem-igaz-ez-nem-igaaaaz”. Szépen megtanítják az alapokra, és kezdődhet az igazi sztori. Kb a könyv felénél, vagy 3/4-énél. Oké, értem, fel kell vázolni, hogy az író/írónő hogyan is képzeli el a világot. De megoldható ez úgy is, ahogy néhány kiemelkedő műben van megoldva, miszerint megy a történet, és KÖZBEN írják le nekünk a felépített világot. És lehet, hogy így is elmegy majdnem ugyanannyi idő a világépítéssel, de nem tűnik annyinak, mivel közben kapunk történetet is.

A másik véglet, mikor úgy kezdődik, hogy a főszereplő már mindent tud, esetleg visszaemlékezésből később kiderül, hogy is szerezte a tudást, de mikor kezdődik a történek, a főhősön már nem nagyon van mit csiszolni. Ilyen könyv is akad.

De visszatérve a főszálhoz, Cat-et nem kell megtanítani „hogyan is kell enni”, mondjuk úgy, nagyából már megy neki. Szóval az alapok elmaradnak, vagy később kapunk rá utalást, de a fontosabb részeket, a lényegesebb harci készségek elsajátítását végigkövethetjük.

Ez a történet nem egy tucat tinirománc, nincs szerelmi háromszög, untig ismételt, már szinte közhelyessé vált „szeret-vagy-nem-szeret”. Persze az életben óhatatlanul is felmerülnek ilyen kérdések, de ha minden második YA/NA könyvnek ez a fő szála az kissé lehangoló.

Itt is van egy minimális lelki vívódás, egy kis szerelem, de nem ez a fő vonulat. Csak egy a mellékszálak közül.

Szóval bátran mondhatom, ez egy nagyon jó könyv, és maga a sorozat is nagyon megállja a helyét minden téren. Ajánlom nyugodt szívvel bárkinek.

Mert ugye, jó írókból, jó könyvekből sosem elég.